XBOX kézikonzol az MS-tól


 EkE    jún 30 : 02:45
 Nincs    Vegyes

A Microsoft szoftveróriás is be akar lépni a Nintendo és Sony uralta piacra.

A Microsoft szoftveróriás is be akar lépni a Nintendo és Sony uralta piacra. A már fejlesztés alatt álló eszköz az Xplayer nevet kapja majd, és a konzol riválisok mellett audió és videólejátszó képességeinek köszönhetően az iPodnak is konkurenciát jelent majd.

Kezix

A The San Jose Mercury News hétfői számában - a céghez közelálló forrásokra hivatkozva - azt állítja, hogy a Microsoft a Transmeta chipgyártóval közösen dolgozik az új konzolon. A kezdeményezés üzleti oldalát, Bryan Lee vezeti, aki szintén az Xbox 360-nál tette le névjegyét.

"Nem tisztünk mindenféle mendemondát és találgatást kommentálni" - nyilatkozta Carlos De Leon, a Microsoft szóvivője. Kár lenne további találgatásokba bocsátkozni, mivel a fejlesztések még kezdeti szakaszban vannak, ráadásul a Microsoftnál már nem az első próbálkozás egy hordozható Xbox verzióra.

Ám a Microsoft úgy tűnik sohasem volt még ennyire elszánt a kérdésben, ami részben köszönhető az Xbox 360 sikerének illetve, a Sony PSP és a Nintendo népszerűségének is. A cég konzolfronton is erősít, mivel bejelentették: növelni kívánják az Xbox gyártását, hogy kiszolgálhassák a Sony Playstation 3 késése miatt támadt igényeket, ráadásul újabb játékok is napvilágot látnak a közeljövőben.

"Sohasem volt jobb Xbox 360 tulajdonosnak lenni mint most, amikor egyre több konzol kerül a kiskereskedőkhöz, és amikor pár hónapon belül már 80 játékra bővül a kínálat. Ráadásul az Xbox Live is folyamatosan megújul" - közölte Peter Moore, a szórakoztatórészleg alelnöke.



0 Hozzászólás